Praha Nusle

  • INT
  •  
  •  
  • Prágáról sokat lehetne írni, hiszen egy gazdag múlttal rendelkező fővárosról van szó, ahol unatkozás nélkül, kitűnően el lehet tölteni a vakációt. El lehet látogatni a város nevezetességeihez, sport és kulturális rendezvényeire, közvetlenül a város határán kívül pedig már festői szépségű táj fogadja a látogatót..

     

    A város és a környékbeli látnivalók.

    A Prágai Vár – a városnak ez a történelmi része ad otthont a Cseh Köztársaság államelnöke és hivatala számára is. A várnegyedben számos történelmi épület található, többek közt a Szent György Székesegyház, T. G. Masaryk, az ország első elnökének a rezidenciája, Anna Királynő Nyári Palotája, a Szent Vitus Székesegyház és az Arany Utcácska. A Prágai Várral ismerkedve a királyi kertben is érdemes egy sétát tenni.

    Károly-híd – Prágának ezt a legrégebbi, 1357-ben épített hídját és nevezetességét a történelem folyamán Kőhídként, de egyszerűen csak Prága Hídként is emlegették

    Régi városrész és a Csillagászati óra – az Óvárosi téren találhatóak

    Zsidó negyed- Régi- új Zsinagóga – Európa és a világ egyik legrégebbi és legértékesebb zsidó emlékhelye; Josefov – a város legrégebbi zsidó negyede; Jubileumi Zsinagóga – Prága legújabb és legnagyobb zsinagógája; a Régi Zsidó Temető

    Perin Kilátótorony– 1891-ben épült, a körülötte elterülő parkok a város egyik legnagyobb zöldövezetét alkotják

    Győztes Szűz Mária (A prágai gyermek Jézus) – Ez a templom 1626 óta a Prágai Gyermek Jézus – katolikus körökben „Bambino di Praga” néven ismert - szobráról híres

     

  • A prágai szálláslehetőségek igen tág határok közt mozognak. A szálloda megválasztását a személyes igények határozzák meg.  A következő, három javaslat csak néhány a sok közül. Készek vagyunk a más igényeknek megfelelő szálás megtalálásában is segítséget nyújtani.

     

    1) Apartman a dialízisközpont mellett:  Prague 4, street Taborska 325/57,

    Prague 4
    Ára: 3 150 CZK/119 EUR
    Információ: ez az átlagár 7 napos tartózkodásra vonatkozik önellátással. A dialízisközpont az épületen belül található. A városközpontból autóbusszal és villamossal is könnyen elérhető.

     

    2) Hotel Ibis Praha Old Town, Na Porici 5, Prague 1
    http://www.hotelibis.cz/
    Ára: 12 610 CZK/485 EUR
    Információ: ez az átlagár 7 napos tartózkodásra vonatkozik reggelivel. A szálló a városközpont mellett található, így egy séta során könnyen meg lehet ismerkedni a város történelmi nevezetességeivel.

     

    3) Hotel Oya, Na Pankráci 1337/109, Prague 4 - a dialízisközponttól 1,3 km-re található

    http://www.hoteloya.cz/
    Ára: 7 000 CZK/265 EUR
    Információ: A prágai tartózkodás alatt a város különböző részein lévő (Prága 4., 5., 8. és 14. kerülete) négy dialízisközpontunk bármelyike igénybe vehető, így a szállodához legközelebb eső helyen tudjuk az ellátást biztosítani.

     

  • A prágai tartózkodás alatt a város különböző részein lévő (Prága 4., 5., 8. és 14. kerülete) négy dialízisközpontunk bármelyike igénybe vehető, így a szállodához legközelebb eső helyen tudjuk az ellátást biztosítani.

     

    1. Prága 4. kerülete – Nusle

     

    Helyszín: a „Nuselska poliklinika” nevű járóbeteg klinika épületében. A városközpontból 15 perc alatt villamossal vagy autóbusszal elérhető


    Kezelés típusok: hemodialízis, hemodiafiltráció, peritoneális dialízis, járóbeteg vesegondozás 

    Nyitvatartási idő: Hétfő, Szerda és Péntek  6:00 – 12:00, Kedd, Szombat 6:00 -1800, Csütörtök 6:00- 22:00 


    Kezelőhelyek száma: 16


    Szolgáltatások: televízió, rádió, magazinok, újságok, étel- ital,szállás a vendégdialízisben 


     

    2. Prága 5. kerület

     

    Helyszín:  “Nemocnice Na Homolce”  kórház területén


    Kezeléstípusok: hemodialízis, hemodiafiltráció, peritoneális dialízis, járóbeteg vesegondozás 


    Nyitvatartási idő: Hétfőtől Péntekig6:00 – 12:00 pm, Szombat 6:00 - 16:00, Vasárnap 14:00 -12:00 pm 


    Kezelőhelyek száma: 10


     

    3. Prága 8. kerület

     

    Helyszín: a Bulovka kórház területén


    Kezeléstípusok: hemodialízis, hemodiafiltráció, peritoneális dialízis, járóbeteg vesegondozás


    Nyitvatartási idő: Hétfő, szerda és péntek 7:00 – 12:00 pm, kedd, szombat és vasárnap 7:00 -19:00, Csütörtök 12:00 -19:00 


    Kezelőhelyek száma: 16


    Szolgáltatások: televízió, rádió, magazinok, újságok, étel- ital 


     

    4. Prága 14. kerület

     

    Helyszín: a „Poliklinika Černý Most” járóbeteg klinika épületében


    Kezeléstípusok: hemodialízis, hemodiafiltráció, peritoneális dialízis, járóbeteg vesegondozás

     

     

    Nyitvatratási idő: Hétfő, szerda és péntek 7:00 – 12:00 pm, kedd, csütörtök, szombat és vasárnap 7:00  - 19:00 


    Kezelőhelyek száma: 12

     

    Szolgáltatások: televízió, rádió, magazinok, újságok, étel- ital

     


Foglalás

Küldje ez a következő vakációjához kapcsolódó foglalást! Tovább